Hírek
2014. Április 05. 19:30, szombat |
Sport
Forrás: MTI
A klinikaigazgató szerint teljesen felépülhet Szivós Márton
Teljesen felépülhet Szivós Márton világbajnok vízilabdázó Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója szerint.
Ahogy a Magyar Rádiónak nyilatkozva fogalmazott a professzor, reményei szerint folytathatja pályafutását a Szegedi VE 32 éves sportolója, aki csapata pénteki bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt került kórházba.
"Minden infarktus úgy keletkezik, hogy az ér falában egy felrakódás megreped, és arra a megrepedt falra elindul az érelzáródási folyamat, ami Marci esetében nem fejeződött be, tehát nem volt teljesen elzáródva a koszorúér" - mondta Merkely, aki arról is beszámolt, hogy a leletek alapján Szivósnak egyetlen felrakódása volt.
Merkely hozzátette, hat héttel később csinálnak koszorúér-CT-t és koszorúér-MR-t és azt követően döntenek arról, hogyan tovább.
Az orvos kiemelte még, rendkívül fontos volt, hogy Szivóst a kezdődő panaszokkal kórházba szállították annak ellenére, hogy az EKG-leletek eredményei nem voltak egyértelműek, s ezért nagy dicséret jár a játékostársaknak, edzőknek, mivel gyakorlatilag emiatt remélhető a teljes gyógyulás.
Szivós a magyar szövetség honlapjának nyilatkozva közölte:
"Most még két-három napig bent leszek, aztán hazamehetek, de másfél-két hétig még nem gondolhatok az edzésekre. Ott leszek az Európa-bajnokságon! Ez a cél lebeg előttem! Egy ilyen pici rög nem állhat az utamba, pláne, hogy már el is távolították."
A kontinesviadalt július 14. és 27. között Budapesten rendezik.
A péntek este Budapesten lejátszott Vasas-Szeged bajnoki mérkőzés negyedik negyedében Szivós hirtelen mellkasi fájdalmat érzett, ennek ellenére végigjátszotta a találkozót, amelyet 10-9-re megnyert a csapata, ő pedig a mezőny legeredményesebbjeként három gólt szerzett. A mérkőzés után is fennálló, szűnni nem akaró tünetei miatt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára szállították, ahol az orvosok kezdődő infarktust diagnosztizáltak, majd azonnali sikeres szívkatéteres műtétet hajtottak végre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 14. 10:04, péntek | Sport
Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a TippmixPRO Zemplén ralin!
Élménybeszámoló Juhász Csabitól a kalandos raliról…
2025. November 14. 07:29, péntek | Sport
Vb-selejtezők - Kikaptak a portugálok, a magyarokra vasárnap sorsdöntő meccs vár
2025. November 14. 07:27, péntek | Sport
Örmény-magyar - Jerevánban győzött a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött csütörtökön az örmény csapat vendégeként a jereváni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így megerősítette a pótselejtezőt érő második helyét a csoportban.

