Hírek
2014. Július 11. 13:20, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
A szolgálat halottjává nyilvánították a Balástyánál meghalt rendőrmotorost
A szolgálat halottjává nyilvánította a belügyminiszter azt a motoros járőrvezetőt, aki hétfőn halt meg egy balesetben Balástyánál - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Jászai Linda közölte, Holik Tamás Attila rendőr zászlós temetése katonai tiszteletadás mellett július 17-én 13 órakor lesz Szeged-Tápén, az Újtemetőben.
A járőrvezető motorkerékpárjával hétfőn szolgálati feladatának teljesítése közben, az 5-ös út 145-ös kilométerénél összeütközött egy személyautóval. Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de a zászlós életét nem tudták megmenteni.
Holik Tamás Attila 1979-ben született Hódmezővásárhelyen. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola elvégzése után 2001-ben kezdte meg hivatásos szolgálatát szülővárosában járőrként, majd 2002-ben ellenőrző motoros járőrnek nevezték ki. 2004-ben a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztályához került, járőrvezetői beosztásba. Később vizsgálóként, majd tavalytól ismét ellenőrző motoros járőrvezetőként dolgozott. Munkája elismeréseként soron kívül főtörzsőrmesteri és zászlósi rendfokozatba léptették elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

