Hírek
2019. Október 24. 07:16, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Az amerikai elnök nagy sikernek tartja a szíriai biztonsági övezet létrehozását
Nagy sikernek tartja a szíriai biztonsági övezet létrehozását Donald Trump amerikai elnök, aki szerda reggeli Twitter-bejegyzéseinek egyikében fejezte ki elégedettségét.
Mikroblog-fiókjában az elnök leszögezte, hogy a tűzszünetet tiszteletben tartották, ezzel – mint fogalmazott – „a harci küldetésnek vége”.
Donald Trump a bejegyzésben úgy vélekedett, hogy a kurdok biztonságban vannak, s az Iszlám Állam terrorszervezet elfogott harcosai sem szabadultak ki.
Washington és Ankara október 17-én kötött megállapodást egy 120 órás tűzszünetről, majd ennek lejárta előtt, kedden, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban újabb, ezúttal 150 óráig érvényes tűzszünetben állapodott meg. Az amerikai-török megállapodás értelmében a kurd milíciáknak a tűzszünet idején ki kellett vonulniuk a térségből, az orosz-török egyezmény pedig rögzítette, hogy a kurdoknak a török határ melletti 30 kilométeres sáv egészéből ki kell vonulniuk, beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is.
Az amerikai külügyminisztérium szíriai különmegbízottja, James Jeffrey egyébként kedden a szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson arról beszélt, hogy információi szerint a török offenzívának több száz halálos áldozata volt a kurdok vezette szíriai milíciák körében.
„Úgy is mondhatjuk, hogy a törökök támogatását élvező szíriai erők legalább egy alkalommal háborús bűnt követtek el, és mi magyarázatot is kértünk erre Törökországtól” – fogalmazott a szenátorok előtt Jeffrey.
A diplomata elmondta azt is, hogy nem konzultáltak vele előzetesen Trump elnöknek az amerikai katonák szíriai kivonására vonatkozó döntéséről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.
2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld
Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni