Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2013. Május 13. 11:22, hétfő | Belföld
Forrás: mno.hu

Bejelentették: 95 ezer dolgozó kap béremelést szeptembertől

Bejelentették: 95 ezer dolgozó kap béremelést szeptembertől

Az egészségügyben 95 ezer dolgozó kap béremelést szeptembertől januárig visszamenőleg – jelentette be Szócska Miklós. Az államtitkár elmondása szerint az egyes esetekben 45 ezer forintot is elérő emelésben a diplomás munkaerőre koncentrálnak.

Az alkohol és dohánytermékek jövedéki adójából valósulhat meg az a béremelés, ami az egészségügyben dolgozó csaknem 95 ezer embert érint – mondta el Szócska hétfői sajtótájékoztatóján. Az államtitkár szerint a most megvalósuló 10 ezer és 45 ezer forint közötti fizetésemelésnél a diplomásokra koncentráltak, de mindenkit érint a szakmában: a szakdolgozók, a rezidensek, a kórházi gyógyszerészek és a szakorvosok is részesülnek belőle. Kiemelte, hogy a szeptemberi fizetésben fog először jelentkezni a nagyobb összeg. Hozzátette: ekkor utalják januárig visszamenően a különbözetet is, egy összegben. Az szakpolitikus azt is elmondta, hogy visszamenően rendezik a védőnők tavaly megállapított 14 százalékos béremelését, hiszen sokakhoz ez még nem jutott el.

Megbecsülés

Gíró-Szász a sajtótájékoztató elején kiemelte: a kabinet megalakulása után egyértelmű volt, hogy a nagy ellátórendszereket át kell alakítani. Ezek a rendszerek ugyanakkor nem tudnak jól működni, ha a bennük dolgozók nem kapnak anyagi megbecsülést, ennek szellemében nyúltak hozzá az egészségügyhöz. Az Orbán-kormány eddig 2011 óta öt alkalommal tudta az egészségügyi dolgozók bérét emelni – mondta el Giró-Szász. A kormányszóvivő hozzátette, hogy ezt az előző kormányoknak egyszer sem sikerült meglépnie. Kiemelte többek között a rezidensekkel történt tavalyi megállapodást, ami nagyban hozzájárult a fiatal orvosok itthon tartásához.

Törvény rögzíti a béremelést

Még pénteken jelent meg a parlament honlapján, hogy újabb egészségügyi salátatörvényt nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány. A több egészségügyi tárgyú jogszabály módosításában rögzítik többek között az egészségügyi dolgozók idei béremelését. A Magyar Nemzet április elején számolt be róla: januárig visszamenőleg kaphatják meg az újabb fizetésemelésüket az egészségügyben dolgozók. A bérfejlesztésre szánt összeg harmincmilliárd forint.

A Fidesz szóvivője vasárnap, az ápolók nemzetközi napján arról beszélt: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt az orvosok és ápolók csak egy költségvetési tételt jelentettek. Ezzel szemben a jelenlegi kabinet az ország gazdasági teljesítőképességéhez mérten többször is emelte a béreket az egészségügyben.

Paradigmaváltást jelent a fizetésemelés

Az egészségügyi béremelés, amely 2012. augusztus elsején lépett életbe, 86 ezer embert érintett. Ebből 16 520-an dolgoznak a járó- és fekvőbeteg-ellátásban, 67 ezren szakdolgozóként, de idetartozik 1380 biológus, gyógyszerész, kémikus is. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke üdvözölte, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozók bérét is emelik a jövőben. Papp Magor szerint az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentette. Az Országgyűlés tavaly június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését.

Pluszforrás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve – mint az mno.hu beszámolt róla – több mint 50 milliárd forint pluszforrást szeretne az egészségügynek a 2013-as költségvetésben. Az Új Széchenyi Terv keretében az év végéig mintegy 268 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergenciarégiókban lévő járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények – kórházak, szakrendelők – fejlesztésére, támogatására.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld

Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.

2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.

2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld

Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában

Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés

2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka