Hírek
2012. Október 03. 12:07, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Bencsik Tamara nem búcsúzhatott el már édesanyjától…
Mellettem van és figyel anyu.
Bencsik Tamara a legérzékenyebb életkorban, kamaszévei elején vesztette el idős édesapját, a napokban pedig eltemette édesanyját is, akit 55 éves korában, nyolc hónappal a diagnózis után elragadott korunk alattomos pestise, a rák. A Megasztárból ismert énekesnő először a Star magazinnak nyilatkozott a szomorú tragédiáról.
– Igazi szerelemgyerekként születtem 25 évvel ezelőtt. Édesapám már túl volt az ötvenen, amikor megismerte anyukámat és én lettem az egyetlen közös gyermekük. Sajnos apu több szívrohamot és agyvérzést is kapott, míg végül az utolsó traumát már nem bírta elviselni a szervezete. Akkoriban kamasz voltam, és rettenetesen nehezen éltem meg, hogy nincs többé. Onnantól lányos család lettünk, hiszen anyunak a korábbi házasságából már volt két lánya, akikre én úgy tekintek, mintha édestestvéreim lennének – mondja az énekesnő, aki nyolc hónappal ezelőtt tudta meg, hogy édesanyja halálos beteg.
– Anyu hosszú éveken át a szabad levegőn dolgozott, és szinte minden évben tüdőgyulladást kapott szegény. Ettől és a dohányzástól nagyon legyengült a tüdeje és szabad utat engedett a ráknak. Amikor megtudtam, azonnal hazautaztam, és a betegsége alatt is minden szabadidőmet otthon töltöttem. Volt, hogy éjszaka ültem vonatra, csak hogy mellette lehessek. Jól viselte a betegséget, és aki nem tudta, mi is marja belülről, nem vett észre rajta semmit – árulta el Tamara, majd egy pillanatra elkomorul, amikor történetben a szomorú végkifejlethez ér.
– Jól emlékszem a halálát megelőző napra, mert valami baljós érzés fogott el. Fel is hívtam őt, és bár minden rendben lévőnek tűnt, valahogy képtelen voltam megnyugodni. Akkor még nem sejtettem, hogy az volt az utolsó alkalom, hogy hallhatom a hangját. Másnap a nővérem még délben meglátogatta a kórházban, és a büfében találta, amint éppen jóízűen evett és kávézott. Ezután felment lepihenni és egy óra múlva rosszullétre riadt. Kiment a mosdóba, de onnan már sosem jött ki – fűzi hozzá csendesen Tamara.
– A legjobban az fáj, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle, mert minden váratlanul és gyorsan történt. Az orvosok szerint egyetlen perc alatt lezajlott a tragédia és nem szenvedett. Ez a tudat vigasztal kicsit. Tudom, hogy elcsépeltnek hangzik, és én magam sem hittem ebben soha, de tényleg érzem néha, hogy mellettem van és figyel engem apuval együtt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
2026. Március 27. 13:00, péntek | Bulvár
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.

