Hírek
2013. Január 03. 12:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
CÖF: el a kezekkel az alaptörvénytől!
Az alaptörvény jogi, politikai és társadalmi értelemben is legitim, ezért "el a kezekkel az alkotmánytól - alaptörvénytől" - közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a civil szervezet "mélységes aggodalommal figyeli a demokratikus ellenzéki erők összejöveteleit, ahol közjogi felhatalmazás nélkül néhány múltbéli levitézlett politikus és álcivil a nép képviselőinek nagy többségével elfogadott alkotmányát kívánja eltörölni".
A CÖF emlékeztetni kíván arra, hogy az alkotmány elfogadása előtt széles körű társadalmi egyeztetés folyt, amiben a szervezet támogatói és szakbizottsága is részt vett, illetve írásban is kifejtette véleményét, s tudomásuk szerint még legalább száz civil szervezet tette ugyanezt.
"Véleményünk szerint 1989 után baloldali és liberális erőknek lett volna alkalmuk új alkotmány létrehozására, de nem éltek ezzel a lehetőséggel, így egészen 2011-ig fennmaradt az 1989-es, ideiglenes, toldozott-foldozott alkotmánymódosítás, miközben a közép- és kelet-európai régió minden országában megszülettek az új alkotmányok" - hangsúlyozták.
A "nemzeti és jobboldal" 2010-es választásokon aratott kétharmados győzelme minden jogi, politikai és társadalmi alapot megteremtett ahhoz, hogy az új parlamenti többség új alaptörvényt hozzon létre - fűzték hozzá.
Szerintük a Bárándy-család szocialista és liberális megrendelésre hiába készít új alkotmányszöveget, az pusztán egy politikai próbálkozás és nem lesz belőle alkotmány.
Hozzátették azt is, hogy elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. "A Parlament előtti tüntetés fenyegetésére csak úgy tudunk reagálni, hogy jelezzük, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé, az +új alkotmányozók+ oda már nem fognak beférni" - fogalmaztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
