Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2013. Január 02. 05:00, szerda | Életmód
Forrás: MTI

Csaknem kétszázan fürödtek az év első napján a jeges Balatonban Szigligetnél

Csaknem kétszázan fürödtek az év első napján a jeges Balatonban Szigligetnél

Az új év első napján csaknem kétszázan mártóztak meg orvosi felügyelet mellett a jeges Balatonban Szigligeten: a második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatta Balló Piroska, a rendezvény főszervezője az MTI-t kedden.

Elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba – tette hozzá. A főszervező szerint – aki maga is eltöltött néhány percet a vízben - a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük. Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta. A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd – mondta Balló Piroska.


Címkék: Színes-programok

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:29, péntek | Életmód

Palkovics László: már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag

Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.

2025. Június 20. 07:27, péntek | Életmód

Tűz- és robbanásbiztos Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki egy magyar cég

Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást