Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2014. Július 26. 06:00, szombat | Életmód
Forrás: MTI

Egyre többet költünk őssejttárolásra

Egyre többet költünk őssejttárolásra

Az OTP Egészségpénztár tagjai évről évre tíz százalékkal többet költenek várandóssággal és gyermekápolással kapcsolatos termékekre, szolgáltatásokra, ezen belül az utóbbi években különösen az őssejttárolásra.

Az OTP Egészségpénztár (OTP EP) pénteki közleménye szerint míg 2009-ben 27,6 millió forintot költöttek az egészségpénztári ügyfelek őssejttel kapcsolatos szolgáltatásokra (őssejtlevétel, őssejttárolás), 2011-ben már ennek csaknem dupláját, 52,1 millió forintot. Tavalyelőtt a kifizetések összege már meghaladta a 62 millió forintot, 2013-ra pedig az összeg 74,6 millió forintra nőtt.

Kovács Tamás Attila, az OTP EP kommunikációs és értékesítési igazgatója a közleményben azt írta, arra számítanak, hogy a tendencia a következő években is folytatódik.

Dr. Balogh István, a magyarországi laboratóriummal rendelkező KRIO Intézet vezérigazgatója ismertette, a jelenlegi szabályozás szerint az önkéntes kiegészítő egészségpénztárak finanszírozható szolgáltatásai körébe tartoznak a köldökzsinórvér és köldökzsinór őssejtek gyűjtésére és megőrzésére vonatkozó szolgáltatások , abban az esetben, ha a tárolást végző szolgáltató rendelkezik magyarországi laboratóriummal.

Az magyarországi őssejtbankot is üzemeltető KRIO Intézetnél is folyamatosan nő az ügyfelek száma - tette hozzá.

Az intézetnél több mint egy éve használják azt az új technológiát, amelynek révén nemcsak a köldökzsinórból, hanem a placentából is kinyerik az őssejteket tartalmazó vért, így közel 25 százalékkal több őssejtet tudnak eltárolni.

Őssejtnek az új élet fogantatásakor a kialakuló még „mindenre-képes" sejteket nevezik. Az őssejtek kiválaszthatók és erre szolgáló speciális helyen, őssejtbankban, életképesen megőrizhetők. Így a későbbiekben bármikor felhasználhatók, esetleges betegségek kezelésére. Az őssejtek különböző típusú szöveti sejtekké képesek átalakulni, ezáltal a károsodott sejtek, szövetek és a jövőben szervek pótlására, regenerálására is alkalmassá válhatnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód

Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:

2024. Május 12. 08:54, vasárnap | Életmód

Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni

Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 10. 15:24, péntek | Életmód

Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben

A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A közlekedési helyzeteket játékosan bemutató parkot Lázár János építési és közlekedési miniszter adta át pénteken.