Hírek
2012. Október 11. 12:48, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre
Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre, mint a férfiak, és később is jobban emlékeznek a negatív főcímekre - állapították meg kanadai kísérleti pszichológusok.
A tanulmány egyike az elsőknek, amelyek a médiából érkező negatív tartalmú hírekre adott testi választ vizsgálták. Mint kiderült, a negatív főcímek olvasása nem váltja ki automatikusan a test stresszválaszát, de a nők a későbbi kihívásokra már nagyobb szorongással reagálnak.
A PLoS ONE elnevezésű online tudományos portálon megjelent tanulmány szerzői szerint alapvetően fontos megérteni a média által folyamatosan közvetített negatív információkra adott társadalmi reakciókat, tesztjeik célja is ez volt.
A Montreali Egyetem munkatársai 56 férfit és nőt kértek meg, hogy olvassák el 24 hír kivonatát, amelyek mindegyike egy főcímből és egy rövid összegzésből állt. A résztvevők fele semleges híreket látott, míg a többiek lehangoló információkat kaptak. A hír elolvasását követően a tesztalanyok egy stresszes állásinterjú-utánzaton vettek részt, majd matematikai feladatokat is meg kellett oldaniuk.
Az egész kísérlet alatt mérték a résztvevők nyálában a kortizon stresszhormon szintjét. A mérések azt mutatták, hogy a hírek olvasása alatt sem a nők, sem a férfiak körében nem emelkedett a stresszhormon szintje, későbbi reakcióik azonban eltérőek voltak. A negatív híreket kapott nők kortizonszintje jóval nagyobb mértékben ugrott meg a további kihívást jelentő helyzetek alatt, mint a semleges híreket olvasó nőké, a férfiaknál pedig nem találtak összefüggést a későbbi feladatok alatti kortizonszint és a korábban olvasott hírek tartalma között.
A teszt a következő kísérleti napon azzal folytatódott, hogy megkérték a résztvevőket, idézzék fel az előző napon olvasott híreket. A semleges hírekre körülbelül ugyanolyan arányban emlékeztek a nők és a férfiak, a negatív tartalmú híreket azonban nagyjából kétszer nagyobb valószínűséggel tudták felidézni a nők.
A kutatók úgy vélik, hogy szükséges lenne a későbbiekben szélesebb körben is megvizsgálni, hogy miként tudnak az egyes embercsoportok megbirkózni a negatív hírekkel - idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál (http://yahoo.com/bad-news-hits-women-harder-men-210624916.html).
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:37, szombat | Belföld
Magyar Levente: a tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben
2025. November 15. 08:36, szombat | Belföld
A nemzeti konzultáció kitöltését kéri a miniszterelnök
Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről - véli Orbán Viktor.
2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld
Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést
A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről
A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

