Hírek
2020. Június 14. 15:06, vasárnap |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire

Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire - hangsúlyozta Pöltl Ákos, a Safe House Training System program alapítója az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Elmondta: az általuk indított komplex programban általános iskolások körében végeztek kutatást. Elsőként a közösségi médiában rejlő veszélyekről tájékozódtak, hiszen - mint kiemelte - ez a legaktuálisabb és legakutabb veszély.
A kutatás során kiderült, hogy a gyerekek jól ismerik a különböző alkalmazásokat. Megjegyezte azt is, hogy 10-ből 9 gyereknek még a legelmaradottabb térségben is van okostelefonja.
Pöltl Ákos felhívta a figyelmet arra is, hogy jellemzően nagy szakadék van a felnőttek és a gyerekek digitális tudása között. Példaként említette, hogy a gyerekek az Instagram mintegy 60-70 százalékát használják ki, míg ez az arány a szülőknél 20-30 százalék.
Az is kiderült, hogy a gyerekek a tanárokkal sem szívesen osztják meg, ha valamilyen baj történik, például valamilyen chatalkalmazáson erőszakos tartalmat kapnak. Baj esetén esetleg idősebb testvérhez, de leginkább kortárshoz fordulnak - közölte a szakmai vezető, aki szerint ezért a legjobb, ha a szülők felkészítik a gyereket és segítik, hogy készségszinten tudjon reagálni az online tér veszélyeire.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:13, csütörtök | Életmód
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. Június 19. 07:08, csütörtök | Életmód
Makk Károly és Darvas Iván életműve előtt tiszteleg az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.