Hírek
2013. Április 08. 12:47, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Fennállásának 140. évfordulóját ünnepli a Népszava
Alapításának 140. évfordulóját ünnepli a Népszava. Az ország első napilapja azonban ma azért küzd, hogy megjelenhessen - mondták a vezetői.
Mindössze 7 millió forintnyi hirdetést vásárolt 2011 januárja óta a napi 16,5 ezer példányban megjelenő napilapnál az állam, továbbá az önkormányzatok vagy az állami tulajdonban lévő vállalatok – ismertette a Népszava kiadójának ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, az évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Láposi Elza, aki a tájékoztatón felidézte a lap történetét, hozzátette: a mintegy feleakkora példányszámban megjelenő Magyar Hírlapba eközben – listaáron - 250 millió forintnyi felkérés érkezett az állami szektorból. Mint mondta, a Matesz adatai szerint 40 ezres Magyar Nemzet 262 millió forinthoz juthatott az államtól vagy cégeitől, míg az 53 ezres Népszabadság kevesebb mint 23 millió forinthoz.
Németh Péter főszerkesztő a kulturális értéknek nevezte a 140 éves lapot, hozzátette azonban, hogy „ezt ma csak az egyik politikai oldal képes befogadni, a másik nem”.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a lap – régi példányainak megőrzése és kereshetősége érdekében - megkezdte példányainak digitalizálását. A közeljövőben kiállítást és konferenciát is tartanak az évforduló alkalmából, együttműködésben a Magyar Újságírók Országos Szövetségével, valamint a Politikatörténeti Intézettel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 11:00, szombat | Belföld
Hann Endre: a háború mint veszélyforrás túlfeszítése tévedés volt a Fidesz kampányában
2026. Április 25. 08:37, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: szakmai, alkotó munka kezdődhet a közlekedésben és a közberuházások terén
2026. Április 24. 15:00, péntek | Belföld
A Wizz Air védve van a kerozinárak gyors változásával szemben
A Wizz Air védve van a kerozinárak gyors változásával szemben - közölte a légitársaság, miután egy versenytársának vezetője a Wizz Air várható próblémáiról beszélt a magas kerozinár és az ellátási problémák miatt.
2026. Április 24. 14:00, péntek | Belföld
Európai Ügyészség: készen állunk a magyar kollégákkal együtt dolgozni
Készen állunk a magyar kollégákkal együtt dolgozni - mondta Laura Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

