Hírek
2012. Augusztus 15. 12:16, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
George Pataki felveszi a magyar állampolgárságot és szavaz 2014-ben

George Pataki, az amerikai New York állam korábbi kormányzója a közeljövőben felveszi a magyar állampolgárságot és szavaz a 2014-es magyar választáson - írta az atv.hu szerdán.
A politikus, aki olasz és ír kötődésű is, mindig magyar származását tartotta a legfontosabbnak. New York állam volt kormányzóját jelenleg is sok szál köti Magyarországhoz, és ezt a kapcsolatot kívánja erősíteni azoknak az amerikai fiataloknak az esetében is, akik bár részben magyarok, ma még szinte semmit sem tudnak az országról - olvasható a honlapon.
George Pataki 1995-től tizenkét évig, vagyis három cikluson át volt New York állam republikánus kormányzója, többször is felmerült, hogy indul az amerikai elnökválasztáson. A 67 éves politikus apai nagyapja, Pataki János 1908-ban vándorolt ki Amerikába.
Az atv.hu emlékeztet: George Pataki ötlete alapján a Balassi Intézet és a washingtoni Kossuth Alapítvány szervezésében olyan magyar származású fiatal amerikaiakat látnak vendégül Magyarországon, akik azért jöttek ide, mert magyar identitásukat is fel szeretnék építeni az amerikai mellett.
A volt kormányzó úgy nyilatkozott, szeretné, ha a következő amerikai-magyar generációk tagjai - akik talán már "azt is alig tudják, hogy magyarok" - megismernék az országot, hazatérve pedig nagykövetei lennének a magyar kultúrának Amerikában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.
2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld
Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld
Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon
Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.