Hírek
2012. Szeptember 19. 14:22, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Havas szeret dicsekedni a pénzével
”-A legjobban fizetettek egyike vagyok”
Havas Henrik azon hírességek közé tartozik, aki nem szeretik kiteregetni magánéletüket a nyilvánosság elé, azonban most mégis kivételt tett. A népszerű műsorvezető őszintén mesélt arról, mit jelent számára a pénz, és többek között arról is, bizony sokszor előfordult, hogy kölcsön kértek tőle, amit aztán nem adtak vissza.
– A szakma iránti tisztelet és a pénz is hajt egyszerre. Aki azt mondja, hogy a pénz nem érdekli, hazudik. Igaz, hogy én már nem vagyok rászorulva, de a pénz számomra értékmérő is. Nekem nem mindegy, hányszorosát kapom annak, amit a pályatársaimnak fizetnek – kezdte a melyinterjuk.hu portálon Henrik, akinek életében csak egyszer kellett kölcsönkérnie.
– 1979-ben kerültem a rádióba. Az elején még 25 százalékkal kevesebbet kerestem, mint előtte művezetőként a Volánnál. Három hónap múlva azonban már ennek a többszörösét vittem haza. Minden felkérést elvállaltam. Dolgoztam az ifjúsági rádióban, írtam novellát, reklámszöveget, sőt még mesét is. Amit megrendeltek, azt jó iparos módjára megcsináltam. Úgy emlékszem, soha nem voltak anyagi gondjaink. Talán csak egyszer, 1981-ben. Zalakarosra mentünk nyaralni és kölcsönkértünk anyósomtól kétezer forintot. Soha többé nem kértem kölcsön. De tőlem gyakran kértek! Pedig már sokszor megfogadtam, hogy ellenállok, mert néhányszor pórul jártam. Most éppen négymilliót adtam az egyik ismerősömnek – folytatta a népszerű műsorvezető.
– Nemrégiben Moszkvában jártam, ahol a 600-as Mercedes a középkategória. Ahhoz képest az én Volvo S80-asom szerény autó. Az Oroszországban látott villákhoz képest a kisoroszi nyaralóm szegényes vityilló. Magyarországi viszonylatban azonban nem panaszkodhatom. Gyakorlatilag mindenre van pénzem. Az ország első három legjobban fizetett műsorvezetője között vagyok – tette hozzá Havas.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
2026. Március 27. 13:00, péntek | Bulvár
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.

