Mi lehet az oka, mik a tünetei, hogyan előzhető meg a kapunyitási válság? Lehet-e tanulni az önismeretet? Szatmáriné Dr. Balogh Mária munka-és pályatanácsadó szakpszichológussal beszélgetett a Rádió Orient riportere.

Kapunyitási pániknak nevezzük a pályakezdés körül, általában húsz-huszonöt évesen, de valakinél akár harminc éves korig elhúzódó életérzést, a félelmet a felnőtt élet felelősségétől. Az elmúlt évtizedekben egyre több fiatal halogatja a pályakezdés kérdéseit, amelyet a válság csak tovább erősített: a bizonytalanságot, a gazdaság és a munkaerőpiac kiszámíthatatlanságát, a tényezők komplexitását. Folyamatosan változnak a munkaerő-piaci viszonyok, és nem abba a világba lépnek be a fiatalok, amire felkészítették őket az oktatásban, vagy amire a szüleiktől példát láttak.

Nehéz a személyes kapcsolatépítés, a párválasztás is, hiszen az a külső inger éri a fiatal felnőtteket, hogy ha sikeresen elhelyezkedtek, akkor dolgozzanak, tapasztaljanak minél többet. A kapunyitási pánikot a serdülőkoron túli serdülőkornak is nevezik. Legfőbb jellemzői, hogy a fiatal nem tudatosan, megalapozottan választ pályát, keresgél, fél az elköteleződés minden formájától, és nem tud vagy mer elköteleződni egy személy mellett sem. 'A média hatására misztifikálódott számára a családi boldogság, a szerelem fogalma. A félelemérzéstől egészen a szélsőséges pánikreakciókig, mély depresszióig terjedhetnek a kapunyitás pánik tünetei' - mutatta be a fiatalok életbe történő kikerülésének gondjait a szakember.

Vannak olyan fiatalok, akik szeretnének változtatni a helyzetükön, de anyagilag nehéz függetlenedni, a példákból látják, hogy fenyegeti őket az eladósodás réme, a családokban pedig nincs elég tőke a fiatal elindításához. Mások pedig élvezik a felelősség nélküli, „bulizós” életet, amikor nem kell a munka feszültségét átélni, korán felkelni, gyereket etetni, óvodába menni, és dolgozni szaladni, valamint teljes ellátás kaphatnak a „mama hotelben”. A felnőtt élettel járó gondok így egyszerre zuhannak majd a nyakukba.

A társadalmi jelenség nem vezethető vissza csak egy-egy okra: nem csak az anyagi háttértől függ. Ha nem fejleszti a fiataloknál senki az élethez szükséges - mint például a kommunikációs és konfliktuskezelési, a civil élethez szükséges jogi és ügyintézési, vagy az álláskeresési - készségeket, akkor kétségbeesve nézhetnek az egyszerűbb hivatalos ügyek elintézése elé is.

Az iskolarendszer felkészítő munkáján túl a gyerekek a családban és a szűkebb környezetükben lévők modelljeit követik. Az általános iskola után, mindössze tizenhárom-tizennégy évesen dönteniük kellene arról, hogy milyen iskolába és milyen pályára lépjenek, de ekkor még önismereti és pályaismereti alapjuk alig van, ezért sokuk számára a gimnázium választása a pályadöntés elodázása. A bolognai modell alkalmat ad arra, hogy három év után újra döntsenek a BA vagy BSC elvégzése után, hogy abbahagyják a tanulást, vagy esetleg más szakmai irányt válasszanak . Ez újabb döntési dilemmákat okozhat, különösen képzési és munkaerőpiaci információk hiányában.

A életpályán belül folyamatos, állandó korrekció vár ránk. Már középiskolában érdemes elkezdeni a saját képességek felmérését, az önismeret bővítését a különböző szakkörökön, foglalkozásokon, önkéntes, vagy nyári munkákon való részvétel útján. Minél több területen próbálja ki magát a kiskamasz, annál inkább megismerheti magát és a világot körülötte. Később, a felsőoktatásban a szakmai gyakorlatok tapasztalatgyarapító hatása lehet a fiatalok hasznára. Az első munkahely, ahol elhelyezkedik, már meghatározhatja a későbbi szakmai pályafutását, ezért érdemes alaposan meggondolni annak irányát.

Csak személyes tapasztalatok és sok hasznos információalapján lehet felelős, jó döntést hozni. Sokszor a hobbira, vagy más kedvelt tevékenységekre épülő pályaválasztás lehet az igazán sikeres. A készségek meghatározzák a munka tartalmát, de mindenki azt végzi jó kedvvel, és sikerekkel, amit szeret - mondta Szatmáriné dr. Balogh Mária, majd hozzátette: változtatni sosem késő, sokszor negyvenesek, vagy kisnyugdíjasok változtatnak gyökeresen a pályájukon.

Minden életkorban el lehet kezdeni az önismeret fejlesztését. Azok a fiatalok például, akik egészen a Phd-ig csak az iskolarendszerben tanultak, és nem szereztek munkahelyi tapasztalatokat, sokkal nehezebben helyezkednek el: magasabb a végzettségük, mint amire a munkához szükség lehet, magasabb is lehet a bérigényük, de nincsenek munkahelyhez és a munka világához szokva. A legjobb egy olyan rendszer lenne, ami minél közelebb viszi a karrier-tanácsadáshoz értő szakembereket a fiatalokhoz. Az egyetemeken a karrierközpontok adhatnának teret nem csak az információszolgáltatásnak és az állásbörzék szervezésének, de a pálya-, munka- és karriertanácsadási szolgáltatásoknak is. Érdemes lenne beilleszteni a középiskolai és a felsőoktatási tananyagok közzé a kommunikáció, az önismeret és a végzés körül az álláskereséshez szükséges készségek fejlesztését.

Összefoglalva fő problémaként a szakpszichológus azt említette, hogy a fiatalok semmilyen felkészítést nem kapnak az életre az iskolában. A képzési tartalmak nem, vagy alig illeszkednek a munkaerőpiaci igényekhez, szakmákra és munkaerőpiacra vonatkozó információk és tájékozódás segítése nélkül kénytelenek döntéseket hozni, és minderre rájön a válság fokozta bizonytalanság. A fiatalok munkanélkülisége ugrott meg leginkább a válság kitörése óta, egyre nehezebb álláshoz, és főleg jó álláshoz jutni. Miért is csodálkozunk, hogy nem tudnak, mernek dönteni, elköteleződni?! Ameddig lehet, húzzák az időt és néha nagyon szoronganak.