Hírek
2012. Szeptember 20. 05:00, csütörtök |
Sport
Forrás: ujasz.hu
Husztinak nincs kegyelem
Marad a piros lap.
A Német Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága elutasította a Hannover 96 fellebbezését, amelyet a klub Huszti Szabolcs kiállítása és egymeccses eltiltása ellen nyújtott be hétfőn.
„A vizsgált szituációban a játékvezető tévedése nem nyilvánvaló, ellenkezőleg: a bíró a szabályoknak megfelelő döntést hozott” – áll a DFB indoklásában. A magyar középpályás a 93. percben győztes gólt szerzett a Werder Bremen ellen 3-2-re megnyert találkozón, de mivel örömében levette a mezét, kirohant a szurkolókhoz és a kerítésre is felkapaszkodott, a játékvezető két sárga lapot adott neki, így kiállította.
A Hannover a fellebbezéssel azt akarta elérni, hogy Huszti egyik sárga lapját töröljék a jegyzőkönyvből, ennek megfelelően a játékos automatikus egymeccses eltiltása – amely a kiállítással együtt jár – sem lépett volna érvénybe. Az 51-szeres válogatott Huszti a nyáron tért vissza az orosz Zenitből a Hannoverbe, amelynek színeiben eddig három bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett és öt találatot készített elő. A 29 éves játékost a múlt héten a Kicker című szaklap a 2. forduló legjobbjának választotta, és a Bundesliga honlapján zajló, a 3. kör legjobbja címért kiírt szavazást is egyelőre fölényesen vezeti a magyar játékos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
