Hírek
2012. November 07. 09:50, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Igazi jampi temetést kapott Komár
A szakma is elbúcsúztatta.
Kérésének megfelelően egy hetvenes évekbeli Cadillac gyászautóval kísérték utolsó útjára Komár Lászlót. A 67 éves korában elhunyt zenésztől nemcsak családja, barátai, pályatársai, de rengeteg rajongó is búcsúzott a budapesti Újköztemetőben.
November 6-án több mint ezren kísérték utolsó útjára Komár Lászlót a budapesti Újköztemetőben. Könnyek között búcsúzott a család, barátok, zenészek, pályatársak és több száz rajongó rótta le kegyeletét, de igyekeztek eleget tenni Komár László kérésének is, hogy ez a temetés vidámabb legyen, mint egy hagyományos búcsúztató.
A gyászszertartáson pályatársai közül a legtöbb számot írt zeneszerzője, Nagy Tibor (Magnus) is beszédet mondott. Szerinte a művész tudatosan készült, tudta, hogy mi vár rá, hiszen évek óta küzdött a gyilkos kórral, de mindig azt mondta: a halál nem valaminek a vége, hanem valami újnak a kezdete.
Személyesen búcsúzott az énekestől Benkő László, Stark Ferenc, kezelő orvosa, Urbanek Krisztina, Ómolnár Miklós, Hajdú Péter és Szikora Róbert is.
- Úgy látszik, hogy a te emléked és neved ilyen sok embert összegyűjtött. És mivel azt mondtad, hogy szeretnéd, ha ez a temetés nem lenne nagyon szomorú, hanem vidámabb lenne, mint általában, ezért bátorkodom neked azt mondani, hogy sikerült ismét teltházat összehoznod, aminek örülünk is, meg nem is. Múlt héten, szerdán a feleségem azt mondta: képzeld, meghalt a Komár. Azt mondtam, persze, Komár László, a halandó, az meghalt. De Komár Laci halhatatlan - mondta Szikora Róbert, majd hozzátette: ők csak játszották a jampit, Komár László viszont igazi jampi volt.
A búcsúbeszédeket katolikus gyászszertartás követte, majd ahogy Komár László is szerette volna, egy hetvenes évekbeli Cadillac-kel vitték végső nyughelyére. A zenész dalai szóltak, miközben a koporsót a tömeg az énekes sírjáig követte.
Komár László temetésén megjelent Zalatnay Cini, Charlie, Koós János, Som Lajos, Zámbó Árpy és Marietta, Karda György is.
A szervezők azt kérték, hogy a megemlékezők a gyászruhájukra színes kitűzőt, szalagot tűzzenek, vagy viseljenek színes sálat, nyakkendőt, mert biztosan Laci is így szeretné. Többen jampi öltözetben tisztelegtek a magyar Elvis Presley előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
