Hírek
2013. Június 04. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kérdéses a kecskeméti Mercedes-bővítés
Lehetséges a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, de erről nem hozott döntést a Daimler - mondta a német gépjárműgyártó cég egy szóvivője hétfőn. A nyilatkozó szerint: 'amikor 2012 márciusában megnyitottuk a kecskeméti gyárat, megerősítettük, hogy alapvetően van bővítési lehetőség, de ebben az ügyben semmilyen döntés nem született'.
Az index.hu hétfőn azt írta, hogy elmarad a kecskeméti üzem bővítése. A hírportál cikke szerint legalább egy, de akár több évet is csúszhat az a projekt, amellyel a gyár kapacitását megduplázzák. A fejlesztést 2013-ban kezdték volna megvalósítani, de egyelőre nem épül új gyár, elsősorban az európai piac gyengesége miatt, 'de az is elképzelhető, hogy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos német elégedetlenkedés miatt múlt el a Mercedes lelkesedése' - írta az index.hu.
A Daimler szóvivője elmondta: a cég tagadja, hogy 2013-ra tervezték a kecskeméti üzem bővítését, de végül elhalasztották. 'Ha nincs döntés, akkor nincs is mit elhalasztani' - tette hozzá.
Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója május elején a kecskeméti üzemben egy rendezvényen azt mondta: a Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére.
A Daimler legutóbb áprilisban jelentett be a közép-kelet-európai térséget érintő beruházási döntést. A társaság honlapján megjelent közlemény szerint az erdélyi Kudzsirban (Cugir) és Szászsebesen (Sebes) ötfokozatú automata sebességváltókat és úgynevezett kettős tengelykapcsolós sebességváltókat gyártanak az új Mercedes-Benz modellekhez. A beruházás értéke az alkalmazottak németországi képzésével együtt meghaladja a 300 millió eurót, ebből 280 millió eurót az erdélyi telephelyek fejlesztésére fordítanak. Kudzsirban 2013 közepétől, Szászsebesen 2014 elejétől gyártják majd a legújabb típusú sebességváltókat a közlemény szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.

