Hírek
2013. Január 21. 12:53, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Két napon át tartotta bezárva főnökeit ezer munkás Sanghajban
Két napon át tartotta bezárva gyárának vezetőit ezer munkás Sanghajban, jobb munkakörülményeket követelve - számol be az esetről a hongkongi és a japán média.
A munkások végső elkeseredésüknek akartak hangot adni az akcióval, miután a vállalat vezetősége a munkahelyi szabályok szigorítását jelentette be.
Az új - a munkások megkérdezése vagy beleegyezése nélkül egyoldalúan megváltoztatott - előírások értelmében a japán tulajdonban lévő Sanghaj Shinmei Electricnél dolgozók bármiféle hiba esetén azonnal elbocsáthatók, illetve komoly büntetések megfizetésére kötelezhetők. Az új szabályok szerint a kevesebb mint 2000 jüant (70 ezer forint) kereső dolgozóknak többek között például 50-100 jüant (1750-3500 forint) kellene fizetniük késés esetén, és akkor is, ha két percnél többet töltenek a mosdóban.
A változások bejelentése után csaknem az összes dolgozó, mintegy ezer dühös munkás foglalta el a gyárat, és ejtette túszul tizennyolc, japán és kínai vezetőjét. A túszok között volt a vállalat elnöke, Hideaki Tamura is - írta a The Standard hongkongi újság.
A munkások csaknem két teljes napig, péntek reggeltől szombat estig tartották fogva két irodában főnökeiket, akiknek a mellékhelyiség használatát sem engedték meg. A sanghaji japán főkonzulátus tájékoztatása szerint az eset során sérülés nem történt, de a fogva tartottak egyike, egy magas vérnyomásban szenvedő menedzser elájult.
Szombat éjjel négyszáz sanghaji rendőr vonult a helyszínre, és kiszabadította a vezetőket.
A vállalat vasárnap közleményben kért bocsánatot a dolgozóktól az új szabályozások miatt, és azt ígérte, hogy megemelik a fizetésüket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
2026. Április 03. 17:00, péntek | Külföld
Kreml: Moszkva a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amely ellenségesen lép fel vele szemben
Oroszország a NATO-t olyan szövetségnek tekinti, amelynek tevékenysége ellenséges vele szemben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
