Hírek
2017. December 10. 08:55, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Különleges méz nyerte el Az év kiváló magyar méze 2017 díjat

A 10. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét.
A gyulai Mikóné Hirth Beáta édeskömény méze Az év kiváló magyar méze 2017 díja mellett a legjobb egyéb fajtaméz-kategória első helyezettje is lett - tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató.
Akácmézből száznál több nevezés érkezett, ezért a szervezők úgy döntöttek, két első díjat osztanak ki. Ezt a kecskeméti Remete Roland és a bonyhádi Hammer Ferenc termelő érdemelte ki idén.
A legjobb vegyes virágméz kategória győztese a kecskeméti Gulyás Zoltánné lett. A miskolci Ábrám Méhészet napraforgóméz, a körösladányi Ujfalusi Csaba repceméz kategóriában győzött.
Fajtamézek kategóriájában a pécsváradi Tojzán Zoltán hársméze érdemelt ki első helyezést. Különlegesméz-kategóriában - ide egyebek mellett a diós, mentás, bodzás és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek - a csornai Horváth Károly citromos repcekrémét jutalmazták első díjjal.
Haász Ferenc, a főszervező Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: idén 140 méhészetből összesen 352 mintát küldtek be a versenyre, ami rekordnak számít a verseny nyolcéves története során. Az ország 110 településéről 35 különböző fajtájú mézből érkeztek minták. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást.
Közölte: első körben Gyulán zsűrizték a mézeket, ahol 86 mintát választottak ki, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak is alávetettek. Ezen egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték. A második körös zsűrizésen Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke is részt vett.
A győztesek jogosultak arra, hogy 2018-ban a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.