Hírek
2018. Szeptember 19. 07:37, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Leszakadt a madridi Hotel Ritz állványzatának egy része, egy munkás meghalt, többen megsérültek
Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden, a balesetben egy munkás meghalt, tizenegyen pedig megsérültek - közölték a helyi hatóságok.
Az állványzat elemei a 1910-ben épült luxusszálloda legfelső, hatodik emeletéről zuhantak a mélybe, négy embert temetve maguk alá, s egyikük életét vesztette.
A sérültek közül két ember állapota súlyos.
A baleset oka egyelőre nem ismert.
A spanyol főváros szívében található, emblematikus szállodát február végén zárta be felújítás miatt az új tulajdonos, az ázsiai Mandarin Oriental nevű cég, amely több mint 90 millió eurót költ a beruházásra.
A madridi régióban az idei első fél évben 6,6 százalékkal növekedett a munkahelyi balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest - írta a történtek kapcsán az El País című napilap.
A régió adatai szerint idén január és június között több mint 62 ezer munkahelyi baleset történt, ebből 51 volt halálos, ami 45,7 százalékos növekedés a tavaly első félévi 35-höz képest.
Legutóbb múlt pénteken szenvedett halálos balesetet egy munkás, akire rázuhant egy csaknem két tonnás rakomány.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.