Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2012. Június 25. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI Fotó: Füzesi Ferenc

Mádl Dalma kapta az idén a Magyar Szabadságért díjat

Mádl Dalma kapta az idén a Magyar Szabadságért díjat

Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye vehette át idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet a kitüntetést létrehozó alapítvány kuratóriuma immár tizennegyedik alkalommal ítélt oda. A díjat vasárnap délután adták át a gödöllői királyi kastélyban tartott ünnepségen - tájékoztatta a város önkormányzatának kommunikációs igazgatója az MTI-t.

Péterfi Csaba a kuratórium döntésének indoklását idézve elmondta, hogy Mádl Dalma munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. A köztársasági elnök feleségeként számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt. Az elnöki mandátum lejárta után munkásságát folytatta. 2005-ben, amikor megkapta a Polgári Magyarország kitüntetést, a vele járó 1 millió forintból megalapította az "Istenadta Tehetség" Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt.
Mádl Dalma a Katolikus Caritas jószolgálati nagykövete, emellett a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátja.
A Magyar Szabadságért díjat ünnepélyes keretek között Jókai Anna Kossuth-díjas író méltatását követően Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező adta át a kitüntetettnek - tette hozzá Péterfi Csaba.
Az elismerést 2000 óta olyan személyiségek kapják meg, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez. Tavaly Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke vehette át a díjat.
A Magyar Szabadság Napját minden évben június utolsó hétvégéjének szombatján tartják, a szovjet csapatok 1990. június 19-i Magyarországról történő kivonulásának, az ország függetlensége visszanyerésének emlékére. Ebből az alkalomból - szintén évente - Gödöllőn, a Világfa előtt láthatnak ünnepi műsort az érdeklődők. Idén június 30-án Koltay Gábor rendezésében A szeretet breviáriuma című darabot mutatják be - közölte a kommunikációs igazgató.

Antall Józsefné, Antall József volt miniszterelnök özvegye (b), Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye, a Magyar Szabadságért díj kitüntetettje (k) és Jókai Anna Kossuth-díjas író a gödöllői királyi kastélyban rendezett ünnepségen.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.