Hírek
2023. Március 27. 13:00, hétfő |
Sport
Forrás: mti
Magyar-bolgár - Motivált, becsvágyó csapatot ígér a vendég szakvezető

Mladen Krstajic szövetségi kapitány becsvágyó, motivált bolgár labdarúgó-válogatottat ígért a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
"A Montenegrótól elszenvedett vereség miatt nagy nyomás alatt vagyunk, de be akarjuk bizonyítani, hogy erős csapatunk van. Motivált és becsvágyó együttest láthatnak majd, a fiatal játékosainknak persze lesznek hibái, de győzelmei is" - fogalmazott a szerb szakember, aki arról is beszámolt, hogy szerinte tanítványai nem érdemeltek vereséget a pénteki nyitófordulóban.
Krstajic hangsúlyozta, játékosai ugyan elfáradtak, de két nap elegendőnek bizonyult a regenerálódáshoz, így felkészülten várják a hétfői összecsapást. A magyar nemzeti együttest fizikálisan és taktikailag is jónak nevezte.
A Werder Bremen futballistája, Ilia Gruev arról beszélt, hogy a magyar válogatott magját a Bundesligában szereplő labdarúgók adják, akik egytől egyig kiváló játékosok, ennek megfelelően a magyar csapat erősségei.
A Puskás Arénában sorra kerülő magyar-bolgár mérkőzés 20.45-kor kezdődik a török Halil Umut Meler sípjelére. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 02. 07:47, péntek | Sport
Női labdarúgó NB I - Sorozatban negyedszer bajnok a Ferencváros
A Ferencváros megvédte címét a női labdarúgó NB I-ben, mivel 3-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a döntő második mérkőzésén, csütörtökön.
2023. Június 02. 07:40, péntek | Sport
Salgó Rallye: Vincze Feriék három év után nyertek bajnokit, csúcson a Korda Racing
Az elmúlt hétvégén folytatódott a 2023-as HUMDA Magyar Rallye Bajnokság, mégpedig a Salgó Rallye keretein belül. A viadal remekül zárult, ugyanis a Korda Racing három párosából kettő megnyerte a viadalt.
2023. Június 01. 11:28, csütörtök | Sport
A Forza Racinghez igazol Gender Tamás Junior
Abban a Forza Racing csapatban folytatja tovább nemzetközi sportpályafutását Gender Tamás Junior, amelynek története az alapító szerint George Russell bajnoki címével kezdődött.
2023. Június 01. 07:37, csütörtök | Sport
A Sevilla nyerte az Európa Liga budapesti döntőjét
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a Puskás Arénában rendeztek.