Hírek
2012. December 31. 13:35, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Mentőszolgálat: idén 1370 embert sikerült újraéleszteni
Idén összesen 1370 embert élesztettek újra az Országos Mentőszolgálat dolgozói - jelentette be Győrfi Pál szóvivő a mentőszolgálat hagyományos szilveszteri budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: azt tervezik, hogy létrehoznak egy egységes defibrillátor-adatbázist, amely hozzájárulhat még több sikeres újraélesztéshez.
A szóvivő azt mondta, bár a következő évben "szeretnének kevesebbet dolgozni", természetesen jövőre is teljes készültségben dolgoznak az Országos Mentőszolgálat dolgozói. Ugyanakkor remélik, hogy jövőre egészségesebb életmódot folytatnak, óvatosabbak és szerencsésebbek lesznek az emberek.
Golopencza Pál, a közép-magyarországi régió mentésirányítás-vezetője közölte: szilveszterkor a mentők megerősített szolgálatot adnak - például Budapest belvárosában -, és a mentésirányításban is többen dolgoznak.
A várható balesetek közül kiemelte a petárda, illetve rakéta okozta sérüléseket. A mentők azt kérik, hogy ezeket a pirotechnikai eszközöket fokozott körültekintéssel, olyan helyen használják, ahol nem okozhatnak balesetet, ezek ugyanis súlyos égési, illetve roncsolt sérülésekkel járhatnak.
Golopencza Pál felhívta a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás súlyos következményeire és a várhatóan nagyon hideg éjszakára is. Senki ne hagyja egyedül társát az utcán, s ha valakihez mentőt hívnak, ne tegyék le rögtön a telefont, hanem hallgassák végig a diszpécser utasításait, tanácsait - ajánlotta a mentésirányítás vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.

