Hírek
2013. Június 02. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
MNB: a monetáris tanács előtt nincs kamatcél
A Magyar Nemzeti Bank folytatta országjáró körútját a Növekedési Hitelprogramról. A jegybank vezetése csütörtökön Debrecenben, pénteken pedig Siófokon tájékoztatta a kis- és középvállalkozások, valamint a szakmai kamarák képviselőit a programmal megnyíló lehetőségekről.
A Növekedési Hitelprogram célja a kis- és középvállalkozások hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítése, a pénzügyi stabilitás megerősítése, valamint az ország külső sérülékenységének csökkentése. A hitelintézetektől beérkezett előzetes igények alapján a Monetáris Tanács a héten döntött úgy, hogy az előzetesen bejelentett kétszer 250 milliárd forintos hitelkeretösszeget ötven százalékkal megemeli, így az első pillérben 425 milliárd, míg a második pillérben 325 milliárd forint a keretösszeg.
A monetáris tanács előtt nincs kamatcél - ezt Balog Ádám, a jegybank alelnöke mondta. Azt is megjegyezte, hogy a testület azon gondolkodik, milyen jelzést lehetne adni a piacoknak arról, hogy milyen elvek alapján dől el a kamatcsökkentési ciklus vége. A monetáris tanács kedden már az egymást követő tizedik alkalommal döntött az alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről és jelezte, hogy az irányadó kamat akkor csökkenhet tovább, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:

