Városlista
2025. november 15, szombat - Albert, Lipót

Hírek

2014. Február 28. 16:30, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Négy év szemérem elleni erőszak miatt

Négy év szemérem elleni erőszak miatt

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea elmondta: ez elsőfokú bíróság 4 év börtönt szabott ki K. Istvánra és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Emellett a csaknem 300 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
Rozsnyai Balázs tanácsvezető bíró a védőbeszédre hivatkozva elmondta: a szexuális bűncselekmények jó része felderítetlen marad, a sértettek szégyenérzetük miatt sokszor egy életen át titkolják a történteket, így nem csoda, hogy a kislány csak az eset másnapján számolt be a szüleinek.
Az ilyen jellegű bűncselekmények másik jellegzetessége, hogy általában a vádlott tagadása és a sértett állítása áll egymással szemben, ezért a közvetett tanúk és a szakértők véleménye rendkívül fontos. A hajdúnánási bűncselekmény tanúi elmesélték, hogy a kislány reszketve, feldúlt lelkiállapotban jött ki a vádlott házából és a szakértők is megerősítették, hogy a gyermeket komoly trauma érte, azóta is terápiára szorul. Így a vádlott tagadásával szemben egyértelműen a sértett vallomását fogadta el a bíróság.
A bíró indoklásában kiemelte azt is, ha a bűncselekmény az új Btk. életbelépése után történt volna, a vádlott 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Miután azonban a régi büntető törvénykönyv enyhébb szankciókat - 2-8 évig terjedő szabadságvesztést - tartalmaz, azt kellett alkalmazni.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb minősítés megállapításáért (zaklatás), harmadsorban enyhítésért fellebbezett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.