Városlista
2025. augusztus 19, kedd - Huba

Hírek

2012. Június 26. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: MTI

OGY - Vöröscsillag-per - A pártok költségvetéséből fizethetik ki a kártérítést

OGY - Vöröscsillag-per - A pártok költségvetéséből fizethetik ki a kártérítést

A pártok költségvetési támogatásából fizetheti ki a magyar állam a strasbourgi vöröscsillag-perben rá kirótt 6400 euró kártérítést és perköltséget.

A parlament hétfőn fogadta el a fideszes Vas Imre és a KDNP-s Vejkey Imre erről szóló módosító indítványát. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP nemmel szavazott, a Jobbik tartózkodott.
Eszerint a pártok költségvetési támogatásából kell teljesíteni az államot az európai emberi jogi bíróságnak a Fratanolo kontra Magyarország ügyben hozott ítélete miatt terhelő fizetési kötelezettséget.
Két másik kormánypárti politikus, a fideszes Wittner Mária és a kereszténydemokrata Stágel Bence nem általában a pártok, hanem az MSZP - vagyis indoklásuk szerint az állampárt felelősségében osztozó politikai erő - állami támogatásából fizettette volna ki a kártérítést. Azt az alaptörvényhez kapcsolódó, tavaly év végén elfogadott, január 1-je óta hatályos és a közelmúltban alkotmányos erejűvé emelt átmeneti rendelkezések mondják ki, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
Erről a javaslatról azonban nem szavazott a Ház, miután a vöröscsillag-perben született ítélettel összefüggő határozati javaslat előterjesztője, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium nem támogatta. Nem szavaztak arról az LMP-s kezdeményezésről sem, amely a Miniszterelnökség költségvetéséből fedezte volna a kártérítést.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes áprilisban terjesztette be a parlamentnek azt a jelentést, amelyben tudatta: a kormány a strasbourgi bíróság döntése ellenére is kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett. Közölte, a kabinet nem ért egyet a jogerős ítélettel, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-ig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének.
A történet előzménye, hogy Fratanolo János egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű, ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, így a jelképet a nézők is láthatták. Emiatt 2007-ben büntetőeljárás indult ellene, és megrovásban részesítették. Ő azonban a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, és az jogsértőnek minősítette elítélését. A testület álláspontja szerint Magyarország megsértette a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
A strasbourgi bíróság az idén márciusban véglegessé vált ítéletében a pervesztes magyar államot négyezer euró kártérítés és kétezer-négyszáz euró perköltség megfizetésére kötelezte, késedelem esetén a teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra kamatot kell fizetni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.