Amanda élete legfontosabb napjára készült, amikor ellopták az esküvői ruháját. Az ara éppen az autójába pakolta az esküvői felszerelést, amikor egy pillanatra beszaladt a házba. Mire visszatért, a ruhának hűlt helye volt. Pánikszerűen tárcsázta a washingtoni rendőröket, noha tudta, semmi esély arra, hogy segíteni tudjanak.

Nos, mint egy tündérmesében, a történetnek végül jó vége lett. Candice, a rendőrségi ügyeletes, aki rögzítette a hívást, mindent a papírforma szerint csinált, de nem tudott objektív maradni az ügyben. „El sem tudtam képzelni, ki lop el egy esküvői ruhát” – mesélte a rendőrnő. „Folyamatosan arra gondoltam, nekem van esküvői ruhám, viselhetné azt”.

Miután letette a telefont, Candice megkérdezte elöljárójától, felajánlhatja-e az áldozatnak a saját ruháját. Fogalma sem volt arról, hogy a ruha jó lesz-e a hölgyre, hogy megfelel-e neki egyáltalán, de az elöljáró engedélyt adott.

Az ajánlat meghatotta Amandát, de azért kért egy képet a ruháról. Candice, aki mindössze másfél éve ment férjhez, megértette a helyzetet. A helyszínen intézkedő rendőrnek küldött egy képet, amin a ruhát viseli, az pedig megmutatta a képet Amandának, akinek kimondottan tetszett a ruha. Alig néhány órával a ceremónia előtt Candice hozzálátott, hogy megszervezze a ruhaátadást.

Először felhívta a férjét – aki szerencsére lemondta a tervezett kempingtúrát – és megkérte, hogy menjen el a testvéréhez, aki – elsőre persze nem a megfelelő – kulcsot adott a szülei házához, ahol aztán a férj a padlásról komoly kutatás után megszerezte az esküvői ruhát. Lélekszakadva bár, de az utolsó pillanatban sikerült odaérnie az esküvőre és átadta a ruhát Amandának.

Néhány nappal később a két hölgy élőben is találkozott könnyek között ölelkeztek össze. „Szeretném, ha tudnád, hogy egy csodálatos ember vagy, kevés ember tette volna meg azt amit te” – mondta Amanada Candice-nek.