Hírek
2014. Április 10. 10:34, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Szivós Márton: sérülésnek tekintem, nem betegségnek

Szivós Márton feltétlenül szeretne ott lenni a nyári, budapesti vízilabda Európa-bajnokságon, de csak a hat hét múlva sorra kerülő vizsgálaton dől el, tényleg játszhat-e az Eb-n.
A 32 éves, világbajnok pólós, akit múlt pénteken kezdődő szívinfarktus miatt meg kellett műteni, de szerdán már kijöhetett a kórházból, a kilátásokról az m1 Ma reggel című műsorában beszélt csütörtökön. A telefonos interjúban elmondta, hogy jól van, bár most gyógyszereket szed, de semmi különleges odafigyelést nem igényel az állapota, ugyanúgy csinálhat mindent, csak edzenie nem szabad.
Hozzátette, hogy következő lépésként jövő csütörtökön vár rá egy vizsgálat, ekkor megmondják, hogy az úszóedzéseken milyen tartományban mozoghat a pulzusa. Ezt kell tartania körülbelül egy hónapon keresztül. A hatodik hét végén lesz egy nagyobb vizsgálat, ott dől el, van-e esélye arra, hogy a válogatott bő keretében elkezdhesse a felkészülést a júliusi Európa-bajnokságra, vagy még várnia kell.
"Komolyabb dolog volt, de úgy tekintek rá, mint egy sérülésre, s nem úgy, mint egy betegségre. Hála istennek sikeres volt a katéterezés, az orvosok megoldották a problémát - jelentette ki. - Egy cél van a fejemben: szeretnék ott lenni az Európa-bajnokságon. Ehhez előtte nyilván zöld utat kell, hogy kapjak. Én úgy készülök, hogy a legjobb állapotban legyek az Eb-re."
A kontinensviadalt július 14. és 27. között rendezik a Margitszigeten.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.