Igaz, ma még nem lehet tudni a végeredményt, hiszen augusztus 20-ig lehet postára adni a borítékokat a tizenhat, főként munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésre adott válasszal. Ám ők már pálcát törtek felette, s megfenyegették a kabinetet: ne merészeljen efféle levelezéses pénzkidobásra vetemedni. Kérdés azonban, már miért lenne fiaskó az eddig ismert adatok tükrében, melyek szerint pár nappal a határidő előtt mintegy hétszázezren megküldték átgondolt válaszaikat? Aztán arról nem szól a fáma, de az MSZP sem, hozzájuk hányan adták le a konzultációs kérdőíveket. Merthogy mindannyian emlékezhetünk rá: az utódpárt várja mindenkitől a borítékokat és tartalmukat, hogy hulladékként értékesíthessék és a belőle befolyt összeget karitatív célra ajánlhassák föl. Kíváncsiak lennénk arra, ők milyen sikerrel jártak a borítékbegyűjtési akcióval. Nyilván rengetegen tisztelhették meg őket azzal, hogy a kormány helyett nekik ajándékozzák a kitöltetlen papírokat. Másként nem lehet, hiszen ha nem így történt volna, a szocialistáknak nem lenne akkora szájuk, mint a Lenin-mauzóleum. Fájdalom azonban, oly vastag a csönd a MÉH-gyarapítási akció eredményeit illetően, hogy arra vagyunk kénytelenek gondolni, mégsem övezte annyira kirobbanó lelkesedés, mint ahogy reménykedtek benne az utódpártiak. Pedig ők begyűjtésben hagyományosan igen erősek. Sokat tudnának erről mesélni a padláslesöpréseket, Bokros-csomagokat elszenvedő családok és mai leszármazottaik. Ha viszont ez a szomorú helyzet és nem tudtak összekunyerálni csak kevés konzultációs ívet, sok minden más következik ebből. Például az, hogy bármennyi lesz is a nemzeti konzultáció végső statisztikája, összehasonlíthatatlanul többen fordultak bizalommal a jobbközép kormány felé, mint a leszerepelt MSZP-garnitúrához.

Hogy eredetileg a Demokratikus Koalíció hirdette meg a hulladékbegyűjtési akciót? Ez is bizonyítja, hogy a mai napig bukott miniszterelnök-pártelnöküket követik. A DK bejelentése után ugyanis a megyei MSZP-szervezetek egymás után csatlakoztak ünnepélyesen Gyurcsányék kezdeményezéséhez.

Ám van egy másik erkölcsi vetülete is ennek a nagy löttyös indulatnak, amellyel a nemzeti konzultációra támad a kommunista utódpárt és fenekedik a kétharmados többséggel megválasztott magyar nemzeti kormány ellen. Mire föl szabnák meg a kormánynak, méghozzá vaskos fenyegetésekkel megspékelve, mire költheti a rábízott költségvetési pénzeket és kivel állhat szóba, kinek írhat levelet, kinek a véleményét kérheti ki? Hogy jönnek ahhoz, hogy bárkinek bármit is előírjanak? Főként hogy megtiltsák a demokratikus kabinetnek a polgárok informálását és a velük való kapcsolattartást. Az embereket is eltiltanák a kormányfővel való eszmecserétől? Ez utóbbi szinte még diktatórikusabb tempó, mint az, hogy a miniszterelnöknek ultimátumszerű ukázokat fogalmaznak meg. Miért baj az, ha a kabinet kíváncsi a köz véleményére? Mert úgy gondolják, hogy a kommunikáció, a lakossággal való kapcsolattartás az ő kizárólagos vadász- és felségterületük. Szeretnék, ha a konzultációt a velük, s legfeljebb a balos érdekvédelmi és civil szervezetekkel való egyezkedés helyettesítené. Vagyis csupán egy szűk réteggel, a műbaloldali álelittel képzelik a párbeszédet. Ahogy ők mindig csinálják.

Nekik miért lenne szabad, sőt javallott az emberekkel való kvaterkázás? Miért nem a saját maguk által nagy garral beharangozott „Párbeszéd a nemzetért” úgymond beszélgetéssorozattal foglalkoznak? Mert olyan észrevehetetlenül zajlik, hogy csak az állítólag diskurzusra hívott nép nem tud róla semmit. Persze előfordul egy-két sovány, kósza híradás egy kis belterjes csevejről vidéken, ám ha most megközvéleménykutatnák, hányan hallottak róla széles e hazában, egy-két százalékkal verné felülről a nullát azok száma, akiknek halvány fogalmuk lenne a mibenlétéről. Leleplező, hogy a párthonlapon alig találni nyomát a nagy országjárásnak. Mindent elmond, hogy amíg a nemzeti konzultációval huszonhét alkalommal foglalkoztak, addig a saját projektjüket mindössze kilencszer említették a fedőakció meghirdetése, május vége óta. Ha belegondolunk, már önmagában is jelzi a nemzeti konzultáció hallatlan nagy sikerét, hogy eszerint egy ellenzéki párt is sokkal fontosabbnak tartja, mint a saját meghirdetett programsorozatát.

Ha maguk az álbaloldaliak ilyen nagy becsben tartják a kormányzati elképzeléseket, ne csodálkozzanak rajta, ha a lakosság szintén tömegesen küldi vissza a kitöltött kérdőíveket. Mert ne tévedjünk, igen tekintélyes szám már a hétszázezer is. A tavalyi két konzultáció – amikor majdnem, illetve több mint egymillióan válaszoltak – tavasszal, illetve nyárelőn zajlott. Szép dolog, hogy ilyen sokan válaszoltak a vakáció, szabadságolások kellős közepén. Meg aztán az emberek azt hihették, a kormányfő által meghirdetett munkahelyvédelmi akciótervvel már sínen van a téma a legtöbb területen. Az alaptörvényről szóló, valamint a szociális konzultációk esetében több volt a kérdőjel. Mára egyértelműbb, hogy a kabinet milyen irányban indult el.

Még az is lehet azonban, hogy a baloldal tiltakozásának, lekicsinylő kárörvendésének hatására sokan már csak dafkéból is veszik a kitöltéssel járó fáradságot és visszaküldik a válaszaikat. Így a kormányzat köszönettel tartozhat a pszeudobaloldalnak, hogy jókora reklámot csapott a határidő lejárta előtt pár nappal.