Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2013. Április 26. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Több mint kétszeres túljelentkezés a munkahelyteremtő pályázaton

Több mint kétszeres túljelentkezés a munkahelyteremtő pályázaton

Több mint kétszeres a túljelentkezés a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt 10 milliárd forintos munkahelyteremtő pályázaton, összesen 21,8 milliárd forintos támogatásra érkezett igény - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A vissza nem térítendő támogatásból új gépeket, műszaki eszközöket, technológiákat szerezhetnek be a nyertesek, miközben új munkahelyek teremtését vállalják. A kiírásra csaknem 1700 kkv adott be pályázatot, amelyek 10 600 új munkahelyet hoznának létre - mondta el Czomba Sándor, kiemelve, hogy a legtöbben a legnehezebb helyzetben lévő térségekből, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyéből jelentkeztek. A pályázatokat május végéig bírálják el, a nyerteseknek november végéig kell megvalósítaniuk a vállalt fejlesztést.

A tárca 2011-ben 5 milliárd, majd tavaly és az idén is 10 milliárd forintos kerettel írt ki pályázatot munkahelyteremtő beruházások támogatására. Tavaly 750 támogatási igény érkezett be, idén ennek már több mint kétszerese. Az államtitkár szerint ezért is különösen fontos, hogy idén is a legnehezebb helyzetű térségekből érkezett a legtöbb igény, mert a jelentkezők azt vállalják, hogy növelik az általuk foglalkoztatottak létszámát, és ezt legalább két évig fenntartják.

Tavaly a 10 milliárd forintos keretre 10,4 milliárdos igény érkezett. Végül összesen 7,3 milliárd forintot fizettek ki, mert voltak olyan pályázatok, amelyek támogatását kockázatosnak ítélték. Az idei igény több mint duplája a rendelkezésre álló 10 milliárd forintos keretnek. A tavalyi adatok szerint 70 százalék körül volt a nyertes pályázatok aránya. Ebből kiindulva az idén valószínűleg több lesz a támogatható pályázatok által igényelt összeg, mint a rendelkezésre álló keret.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón kitért arra is: tévesek azok a hírek, amelyek szerint a közalkalmazottak nem vehetnék igénybe a lakhatási támogatást. Az államtitkár hangsúlyozta: nem szűkítik, hanem bővítik a kört. Munkaviszonyban állónak tekintik, aki a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozik, emellett a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket, a kormánytisztviselőket és a gyakornokokat is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld

Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát

Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.

2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld

Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.

2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése